Nyáron a zerge a legjobb, a legízesebb és legzamatosabb alpesi növényeket eszi és ezek közül is azokat, amelyek közel a hó határához nőnek, azonkívül megeszi a magasságban tenyésző bokrok fiatal hajtásait és sarjait, a havasi rózsát és a tűlevelű fák hajtásait. Jól táplált zerge hamar hízik, zsírrétege nagyszerű tartalék a téli inség napjaira; késő ősszel és télen meg kell elégednie azzal a fűvel, ami a hó alól kilátszik, valamint mindenféle mohával és zuzmóval. Ilyenkor rágja le a tűlevelű fák rügyeit is, különösen a fehérfenyőét és a kúszófenyőét. Úgy látszik, hogy a só éppúgy mint a többi kérődzőnek, neki is nélkülözhetetlen; ivóvízre ellenben nincs okvetlenül szüksége és valószínű, hogy szomjúságát a levelek harmatjával oltja. A tél a zergék számára is számtalan veszélyt rejteget, mindenek előtt táplálkozási gondokkal kell küzdeniök. Ahol szénakazlak vannak felállítva, ott gyakran egész csapat zerge verődik össze és egyik a másik után olyan mélyre rágja be magát a kazalba, hogy vihar esetén egészen be is bújhatnak a szénába. Ahol ilyen szénakazlak vagy mesterséges takarmány nem áll rendelkezésükre, ott igen sok zerge az éhségnek esik áldozatul.
Forrás: Brehms: Az állatok világa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése