Az óriáskígyók általában csak a kis emlősöket falják föl és csak nagy, hatalmas példányok vetemednek néha arra, hogy malacokat vagy borjukat, vagy esetleg a kisebb szarvasfajtákat (aminő például a muntják) megtámadjana. Edenben a nagy emlősöket és az embert sohase fenyegeti az a veszedelem, hogy az óriáskígyó fölfalja és maguk a benszülöttek is határozottan állítják, hogy az óriáskígyó még a kis gyermekeket s támadják meg.
Fölmerül azonban a kérdés, hogy miképpen nyelhetnek el a kígyók olyan állatokat, amelyek kétszer-háromszor is vastagabbak, mint maguk a kígyók?...
Hogy ezt megérthessük, tudnunk kell mindenek előtt, hogy a kígyó nyállal vonja be zsákmányának fejét, hogy így síkos legyen és jobban csusszék lefelé. Az áldozatát ugyanis mindig a fejénél kezdi „magába szívni” – illetőleg lenyelni – s eközben a farkával körülgyürüzött falatot egyre tolja lefelé. Ugyanekkor az alsó állkapcsa hihetetlen módon kitágul, mintha csak gummiból volna s mialatt a kígyó nyel, mindakét állkapcsak egyre dolgozik és folyton lejebb és lejebb szorítja az összetört csontu lágy tömeget…. Egy-egy ilyen kiadós lakoma után hihetetlen hosszu ideig birják a kígyók a koplalást; némelyik két évig is koplalt a fogságban és semmi kárát se vallotta ennek a hosszu bőjtnek, nem ugy, mint az ember, akit már négy-öt napi éhezés is megöl!
forrás: huszadikszazad.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése