Mosómedve

A mosómedve nem válogatós, bármit elfogyaszt. Gyakran fogyaszt növényi terméseket és magvakat (például makkok, bogyók, vadcseresznye, vadszőlő, datolyacseresznye stb.), olykor a mezőgazdaságban termesztett növényekre is rájár (barack, dinnye, szilva, citrusfélék, olykor gabona). Amennyiben állati eredetű táplálékot fogyaszt, étlapján többek között ízeltlábúak, halak, rágcsálók, kétéltűek és tojások szerepelnek. Az emberek közelségét is kiaknázza: rendszerint átkutatja a szemetet, olykor kiborítva a tárolókat, hogy különféle maradékok és más kidobott ételek után nézzen. A gazdag tápláléklelőhelyen több példány is összegyűlhet. Az eledelt ügyes mellső mancsaival fogja meg és veszi a szájába, olykor megtisztogatva azt.

Forrás: Wikipédia

Méhek

A méhek a felgyűjtött mézen és polleneken élnek egész télen, és labdába fűződnek hogy megőrizzék a meleget. A lárvák a raktárból esznek e szezon alatt, és tavasszal a kaptár új generációtól hemzseg.

Forrás: A háziméh vagy mézelő méh

Medúza

Testükön egyetlen nyílás van a szájnyílás (űrbél). A szájnyílás peremén tapogatók helyezkednek el. A kisebbek planktonokkal, a nagyobb fajok kis rákokkal táplálkoznak úgy, hogy karjaikkal vizet áramoltatnak szájnyílásuk felé, beszippantják és kiszűrik a táplálékot. Az emésztetlen salakanyag aztán szintén ezen a nyíláson át távozik. Ragadozókat és planktonevőket különítünk el.

Egyes fajok aktív vadászok, a csalánsejteket tartalmazó tapogatókkal megmérgezett áldozataik akár halak is lehetnek. Ezeket is egészben juttatják űrbelükbe, majd megemésztik.

Forrás: Wikipédia

Mátyásmadár, Mátyásszajkó

Mindent eszik, mindent felfal, mert nagy az ő torkossága. Dió, mogyoró, makk, bükkmag, gyümölcs, bogyó; aztán a gilisztán kezdve szöcskén, futóbogáron át mindennemű bogárság mind a begyébe vándorol; a minek kemény a héjja, mint diónak, mogyorónak, azt odvakba, résekbe még gyüjtögeti is. Ez idáig nem is volna baj; de már az igenis és igen nagy, hogy zajgó úr ő kegyelme még gébicsnél, szarkánál is nagyobb fészekrabló. Tojás, meztelen madárporonty, a fészek szélén üldögélő és anyját váró tokos poronty, az mind Mátyás úr prédája.

Forrás: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról

Márna

Érdemes körüljárni mire is van szükségünk, ha egy kiváló, késő őszi, dunai horgászatra készülünk. Ilyen hőmérsékleti viszonyok között az etetéssel már csínján kell bánni. Bár még foghatók a nyári fajok, a karika, a dévér a szilvaorrú, vagy a kár a jász is, de ezek már némileg elkülönülve találhatók meg a márnáktól. Kisebb-nagyobb csapatokba verődve várják a zord telet, s ha ezekre rábukkanunk, szinte egyáltalán nincs szükség etetőanyagra. Sima ólom-horog kombinációval megfoghatók.

A márnák is vonulnak, de az igazi csapatba verődést általában majd még alacsonyabb hőmérsékleten tapasztalhatjuk, így az etetésnek nagyobb a szerepe, mint a korábban említett fajok esetében. A márna kedveli fanyarabb, erősebb ízeket és illatokat (ugrik az gyakorlatilag mindenre, de nem kell annyira édes kajákat készíteni, mint a dévérnek). Késő ősszel már felesleges komolyabb mennyiséget etetni. Elég lehet kizárólag az etetőkosár használata, vagy esetleg néhány jól megnehezített alapozó gombóc bevetése. Horgászatunk alkalmával a Tímár River Plus etetőanyag-család folyóvízi sajtos kajáját kevertük alapnak, s némi Carp Expert Red Carp és Carpa Carasso keverékkel dúsítottuk. Az utóbbi etetők rendkívül gazdagok, abszolút alkalmasak egyszerűbb alap kaják felhozására.

A csalik közül ilyenkor már az élő anyag kerül horogra, első sorban csonti, giliszta. A márna esetében nem kell fukarkodni, alaposan meg szoktam tűzni a horgot, nem kell sajnálni a haltól a férgeket. Ha már a horognál tartunk, Maruto és Fudo márkát használunk, ebben az esetben az utóbbi Chinu Teflon jelzésű, 8-as és 6-os modelljeire esett a választás. Ezek bőven megtartják a combosabb márnákat is, de még a kisebb keszegekről sem kell lemondani. Optimális választás. Ha hozzájutunk jóféle esőgilisztához, akkor azt két ponton megtűzve, jó lógósra hagyva kínáljuk fel, be fogja hörpölni a márna mindenestül!

Forrás: energofish.hu

Macska

„Házi macskákon végzett megfigyelések kimutatták, hogy az ízletes eledelekből történő tetszés szerinti fogyasztás lehetőségét élvező macskák is a sok (24 órán belül 12-20 alkalommal) történő kis mennyiségű táplálék fölvételt részesítik előnyben a napi egyszeri vagy kétszeri bőséges étkezéssel szemben. Úgy tűnik, a legtöbb macska képes energia fölvételét úgy szabályozni, hogy ne egye túl magát és ne hízzon el ... Ezért észszerűnek tűnik, hogy a macskák napi egy vagy két nagy adag helyett több alkalommal kapjanak kisebb adagokat. Ez a gyakorlatban teljesen bevált, és számos kedvtelésből tartott macskát „igény szerint” etetnek, azaz ahányszor az állat a nap folyamán kéri.
Európában a kedvtelésből tartott macskák átlagos testtömege csaknem 4 kg és napi energiaszükséglete mintegy 1344 kJ metabolizálható energia. Ezt mintegy 100 g száraz táp, vagy egy nagy dobozban foglalt tipikus macskakonzerv tartalmazza. Igen kevés macska képes ilyen mennyiségű táplálékot egyetlen étkezés alkalmával fölvenni, s így naponta legalább két, de inkább több étkezést kell számára biztosítani. Ezért jó gyakorlatnak tekinthető a macskák naponkénti többszöri etetése, étvágyuk szerint. Megoldás az is, ha a macska igénye szerint szabadon járulhat a számára kikészített, s legalább naponta kétszer cserélt eledelhez.”

Forrás: Waltham könyv... — 106-107. oldal

Malac

A takarmány táplálóanyagai közül a fehérje a legfontosabb. Ez természetszerű tartás esetén nem gond, hiszen az őshonos fajták, például a mangalica egyrészt kevesebb fehérjét igényel, másrészt legeléssel, turkálással annak egy részét természetes úton fedezni tudja. Ma ezt az ólban a táppal együtt kell pótolni, ráadásul többet, hiszen a korszerű húshibridek igénye nagyobb. Ezért nagyon fontos a sertés számára a kukorica, melyben megtalálhatók a fehérjék összetevői, méghozzá sokféle aminosav képében. Másik jelentős növényi fehérjeforrás a szója, de ezenkívül állati eredetű fehérjére is áhítozik a sertés szervezete. Ha ezeket nem kapja meg, megáll a növekedése, tökéletlen lesz az emésztése, rosszul épülnek be a szervezetébe a vitaminok, az ásványi anyagok, aminek következményei a hiánybetegségek, a tökéletlen csontképződés, majd a mozgászavarok.
Másik gyakori hiba, amikor az állatok nem jutnak elegendő vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz és nyomelemekhez. Ezek a hatóanyagok nélkülözhetetlenek, mert az egyes élettani folyamatokat szabályozzák, javítják az ellenálló képességet, tehát betegségmegelőző szerepük van. Hiányuk esetén a többi táplálóanyag sem tud beépülni a szervezetbe. Ezért a napi takarmányban feltétlenül gondoskodnunk kell utánpótlásukról. Ez nem csak a hizlalás során jelenthet gondot, hiszen az anyakoca rosszabbul vemhesül és a születendő malacok életképessége is gyengébb lesz.

Forrás: Mit egyen a sertés?